Rengeteget tanultam.. Teljesen más ez a hely, mint ahol eddig én is sokat repültem pl. Szlovénia. Sokkal összetettebb az időjárás, jobban résen kell lenni. Legfőképpen a szélre figyeljetek, mert az fúj, mindenhol (minden magasságban) más irányból és erősséggel s persze mindig rossz irányból :P
Ha nem a szélesebb völgyekben repülsz tudnod kell, hogy hol milyen irányú és erősségű szél fúj. pl. Lehet fenn (a magosban) egy nyugati szél, ami a starthely felett inkább DNY, de lent a völgyben erős K-i völgyszél fúj. Ez volt Obertiliachban az utolsó napon. A helyzet viszont trükkösebb, mivel a szomszéd völgyben megszokott K-i völgyszelet teljesen átforgatta a magassági szél és a leszállóban NY volt.
Másik érdekes szitu volt pl. első nap Lienzben, ahol hiába nagy a tér, a völgyben alacsony lévő inverzió alatt begyorsult a völgyszél. Trimmen konkrétan egy helyben álltam (mindez a város közepén 150m-en, mert lusta voltam s vissza akartam szálni a kocsihoz :)
Ha már a meteonál tartunk: a késő nyárhoz képest egész jó idő volt, mivel végig labilis volt a levegő. Cserébe napi rutin volt a zivatarcellák elől menekülés. Azt mondják a belső Alpok nagy részén tavasszal van a legjobb távrepülő idő a nagy hőmérséklet különbségek miatt. Nyáron jellemző, hogy főleg a völgyek elég stabilak, az alpok déli oldala vagy Svájc magas hegyei ilyenkor jobban működnek.
Korántsem egyszerű a dolog, cserébe nagyon változatos! Még én is kóstolgatom, most főleg a lee oldali repüléssel ismerkedtem. Nehéz, nem látom még, hogy mikor lehet rávállalni és mikor necces a dolog. Ha valakinek van tapasztalata írja meg!
Mostanában nincs túl sok időm blogolni, talán majd télen készül részletes helyleírás is. Ha Lienz környékén szeretnél repülni dobj egy mailt, hátha tudok segíteni.
Úticélként Greifenburgot ajánlom első körben, bartságos a hely és nagyon komoly repülős közösség/infrastruktúra alakult ott ki, jó napokon lehet több tucat ernyős is, viszont a tér miatt nem akváriumként éli meg ezt az ember. Sőt, pont a tömeg miatt itt tényleg megvalósul az együtt tekerés s közös távrepülés, amiből sokat lehet tanulni. Tuti tipp még Obertilliach Silliantól kb 20km-re, ez már a Dolomitok kapuja. Aki beszél németül, annak szívből ajánlom Burkhard Martens 'Das Streckenflugbuch' című könyvét, a honlapján pont erről a környékről van fent egy részlet.
Szeptember 3-6 helyett szeptember 10-13: évadzáró túra az észak-olaszországi Dolomitokban. A hely tuti, felvonó visz a 2400m-en lévő starthelyre, leszálló a völgyben a felvonó állomása mellett. A felhőalap jellemzően 3-4000 m, ahonnan a fél Alpok látható, ezzel a hellyel nem lehet betelni.
Ha érdekel jelentkezzetek, én biztosan megyek.
Kedvcsináló video Kellytől:
Egy jó kis 'túravideo' ami bemutatja a környéket:
Repülhetetlen napon klettesteigezni megyünk:
Részemről idén Alpokból ennyi, októberben ha lesz egy jó hétvége egy Lijak befigyelhet még.
A július 27-ei hétvégén Tolminba kirándultunk. Pontosabban csak vasárnap és hétfőn mert szombaton még javában prüszkölt a hidegfront itthon és ott is, ezért szombatra a lájtos indulás mellé egy balatoni vitorlázást terveztünk.
Persze az előző napok „narancssárga” riasztása nem csak a déli megyék háztetőit, de a bérbe vehető hajók felszerelését is amortizálta, így a túl erős szél helyett a hajóhiányra lehetett fogni a program elmaradását.
Kicsit szomorkásan de annál ráérősebben vettük hát az irány Tolmin felé. Hosszas tanakodás után a jól bevált Fehérvár, 8-as, A2-es kombinációt választottuk, ami akkor vált igazán jó döntéssé amikor megláttuk Gerlitzen fölött a „sok, kis fekete pöttyöt”. Felfűtve az utolsó felvonó reményétől nyomtunk egy parkettát a 3.0-ás tdi motornak, ami Szuzkában (alias ML Merci) pihent és a következő pillanatban már ültünk is a felvonón. A Mordor erdejei fölött lógó felhők nem szegték a kedvünk, sőt a felvonó kezelő búcsúját sem vettük fenyegetésnek, amikor leszállás után leálltak a felvonók.
Starthelyen 8 fok, széles mosoly és pakolás, aztán… 1400m gondtalan, „flow” élménnyel teli siklás, csodálatos naplemente és egy majdnem „eszméletlen jó„ spirál jutott osztályrészül, amire nem is számítottunk az nap.
Másnap már Tolminban, a front utáni első nap, windguru szerint gyenge dnyi szél és nulla felhőzet. Hát ez nekem túl sok jót nem jelentett önmagában, de Dudek (Ambrus) felvillanyozva újságolta,h ő 80 km-es háromszöget írt ki a napra, mert tutti időt lát és „kenjük oda” minél jobban.
Na, ennek fényében elsőként értünk Kobalára, és az elsők között startoltunk. Persze én utoljára, mert: az első starthoz Fedémesen edzett, magabiztos technikámmal felvértezve kezdtem hozzá, melynek eredményeként elsőt a második start is követte. Mondom ezt azért mert az egyik befújás után flegmán meg nem fékezett jobb szárny, engem és ernyőm gyorsan helyben hagyva csavart vissza a starthely pázsitjára, annak botanikai különlegességeit közeli vizsgálatára bíztatva. J
A második azonban már hibátlanul be is fejeződött, melyet egy jó félóra tömör szívás követett. Az idő ugyanis még igen buborékos, rázós volt. Fentről körülnézve, társaim mélyen alattam és magasan fölöttem egyaránt, a tavalyi tandem menetből emlékezetes program rajzolódott ki előttem: +/- 100m-es rock’n’roll a Kobala keleti oldalán.
A déli napsütés aztán meghozta a kitartó munka gyümölcsét. A déli oldalt lejtőzve egyre keményebb magot sikerült megtekerni (mint a palacsintát) és 1800ig, felhőalapig emelkedtem. Ekkorra már Misifiú és Roland is elindultak Stoll gerincre, szóval iparkodnom kellett. Az idő tankönyvi volt. Termikben bika liftek, felhőalapról vaj sima siklás. Nem gondoltam, hogy a távrepülés lehet ennyire nyugis. Lógó karral siklottam termiktől termikig, az esti gyogyit meghazudtoló nyugalommal. A fékre ráfogást követő 5 mpben, menetrend szerint felröhögött a varió és már estem is fel megint az első felhőérintésig (2J).
Ajándék termák után irányt a Willi fölötti kétpupu felé vettem, ahol ismét menetrend szerint érkezett a társaitól elszakadt „más”, azaz melegebb levegő. Újabb felhő szagolás és irány tovább (3J).
Az ugratóhegyet ki is kellett hagynom, mert a kétpupu után 2 rugóról siklottam már a Stollra. Annyira azért nem sajnáltam, főleg, hogy így végre volt esélyem utolérni Misiéket.
Stollra 1200-on értem kb. ott kicsit egerészni kellett, de csak annyira, mintha a ló méretű egereket akarnánk keresni. A Stoll innentől tényleg úgy tartott, h egyenes siklásban emelkedtem, ahogy mindenki más is. Amikor éppen nem, akkor meg majd fogok, volt a mondás. És úgy is lett. Nem? De!
A menedékház fölött az érzés leírhatatlan. Golfpálya minőségű fű, egy félkör formájú sziklás medence és éles, füves gerinc ameddig a szem ellát. A repülés képi illusztrációinak begyűjtése közben kétszer találtam magam a felhőben (4 és 5J), ami az antciklonos időjárás miatt teljesen veszélytelen volt, és a „nagy fülek”-nek köszönhetően mindig hamar elmúlt a szürkeség.
Itt úgy véltem, hogy Dudek (aki már a nagykártyákhoz méltóan heverészett a Stoll starthelyen) által kiírt 3ször egyik csúcsának végéhez értem (később kiderült, h korán sem) és indulhatok vissza. Itt jött a kérdés, h 2000-ről az ember merre megy vissza. Én gondoltam egy nagyot és nekiindultam az évek óta áhított Krn csúcsnak. A felhőalap ekkorra már 2000-2200 közé húzódott így volt rá egy kisebb esély, hogy meg tudom lejtőzni…
Stollkról hát a Pulovnikra (Bovec felé lévő gerinc) siklottam át a Soca fölött magasan. Mire átértem a sziklák elé már itt is emelt mindenhol. Fantasztikus élmények sora csak most kezdődött igazán. Vitorlázógépekkel együtt csúsztunk a sziklák előtt, oda-vissza. Együtt tekertem egy legalább 1 m fesztávú nehéz bombázó sasmadárral, aki kb. 5 méterre engedte, hogy megközelítsen, ahonnan már láttam azt is mikor gyanakodva hátranéz rám, és a következő kanyarban helyben is hagy…
A függőleges sziklafalak előtt néhol egyenes siklás ideális emelése 4,5m/s volt, mintha a világ legsimább felvonójában ültem volna. Na ennyit az extrém sportról… J
A gerinc végén azért kellett valamit csinálni is. Nem nagyon lévén utánpótlás, a Rácstól (Rácz Bali) tanult szűk buborék tekerő technikával, azaz „ha megrúg, agyig húzd a féket és fordulj! hogy merre? az mindegy, de az északi féltekén inkább jobbra!” J sikerült újra 2000 m-ig felesni és onnan már a Krn melletti sziklák következtek.
Krn-t hátulról támadva, „csak” a barlang hasadékokat, függőleges szikla rengeteget és a menedékház lobogó zászlóit láttam, a csúcsa folyamatosan felhőben volt.
Nem baj, gondoltam, és türelmetlenül rá is siklottam a messziről futball pályára emlékeztető üde zöld háromszögre, de sajnos nem tartott egyáltalán. Ezt a turisták ki is használtak és csúnyán rám tekertek. Vissza a függőlegesbe. Ezt mindenkinek ajánlom, mint adrenalin fröccs!: a zöld háromszöget majdnem érintve, átsiklani a nyugati oldalra. Olyan mintha egy szakadékba ugranánk, ahol 1000+ m-es mélység tárul elénk egyik pillanatról a másikra. A különbség, h ha minden jól megy nem kezdünk el zuhanni. J
Olyannyira nem, h sikerült is visszaemelkedni 2170ig ahonnan egy „lejentem jeltőzöm a KRN-t” rádióadással adtam hangot az örömömnek.
Innen a hátsó gerincen visszafelé, szinte már enerváltan, a szépség befogadására képtelenül csak arra koncentráltam, h visszaérjek a Kobalára. Ez a Tolminka völgy tetején 1700 m-en egyszerű vállalkozásnak is tűnt, de nem volt az… Sajnos hosszú süllyedés eredményeként egészen a földig értem, egy púppal a Kobala előtt. De egy kicsit sem bántam… Mindent sikerült megrepülni amit első tolmini túra óta akartam: KRN, Stoll, hátsó gerinc, ha nem ragaszkodtam volna a kiírt feladathoz, Bovec is adta volna. J
Összegezve: 3:49 perc után a szögesdrótok között landoltam, majdnem a tehenek hátán, de szerencsére csak majdnem. Bár a hurok nem lett sajnos teljes, az Xcontest jóindulatának köszönhetően befogadták a jeleket, mint egy 57 km-es„flat triangle”. J
Mindenkinek ilyen élményeket kívánok, és Tolminban erre van is lehetőség. Tapasztaljátok meg minél többen! Irány az Alpok! Mert itt a világ legtutibb távrepülő helyei várnak! J
Bejegyzések
